Még nem tudom...

Még nem tudom mi lesz,
Ha a nap piros köpenyét felölti,
Szótlan alábukik a fák függönyében,
Helyét adva egy ezüstös, ismerős idegennek.


Még nem tudom, milyen az éjszaka
Csillagokkal szegélyezve,
Szellőtől megborzongva, fekve,
Gyöngyharmatos füvön.


Azt sem tudom, milyen lesz reggel,
Ha meleg sugarai a napnak
Arcomon keresgélve,
Aggodalmas ráncot kutatnak.


Nem tudom még azt sem,
Milyen lesz, ha a nyár,
Csak messziről köszön,
Integet két válla fölött az ősz mögött.


Tudnom kell még, szeretni,
Vágyni és reszketni egy lélekért,
Ki
szívét dobbanón helyezte
Ügyetlen kezembe!

Füst és csend


Most nyugalom, most minden rendben,
Arcom füstbe temetve, ülök csak csendben.
Egy kis levegő, kis szusszanás és el is hagyom a stop táblát.
Nincs megállás.


A szabadulás vágya és bármilyen formája,
A lélegzet elakadásának vége.
Repülés a csillagok közt, egy kávé füstben úszva,
Egy kis nevetés.


Csendet füleimnek, hagy halljanak lágy zongorát,
Hegedűt, dühben úszó muzsikát!
Hangot torkomnak, hagy kiabálja szét,
Most már legyen elég!