Törött tükör

A törhetetlen

Az időbe zárva, reszketve, dühödten keresel valamit.

Egy szenvedélyes csók emlékképét, egy ölelést, amely csitította háborgó lelked.

Keresed a szépet abban a helyben ahol ragadtál.

Kapaszkodót a múltban, amibe százszor beleroppantál.

Keresed a magad törhetetlen képét szilánkos tükrödben.

Keresed azokat a megfáradt könnyeket és mosolyt is, mi régen őszinte volt.

Keresed magadban a fájdalmat, hogy szabadjára engedd,

hogy általa üvölthess a világra.

Hogy beleroppanj, s aztán újabb kőfalakat húzhass.

Hajszolod az életet, azt hiszed, hogy a századik vagy ezredik magadba roskadástól törhetetlen vagy!

Keresel valakit, akinek mutathatsz egy képet, mit magadról festesz, régen összetört tükrödben állva.

Törhetetlen szíved, lelked s tested, amíg valaki meg nem érinti, hozzá nem simul.

Nézd, ahogy tükröd magad tördeled, ha a simogatásnak vége, s ettől a világ omlik számodra össze a lábaid előtt, s te beletemetkezel, fuldokolsz.

Kifakult árnyéka vagy magadnak, az órádat nézve keresed nyomát a múltad idejének, az meg valahol messze rajtad kacag s vele az a fétis, amit akkor kergettél.

Pedig, azt hitted törhetetlen vagy!

Még nem tudom...

Még nem tudom mi lesz,
Ha a nap piros köpenyét felölti,
Szótlan alábukik a fák függönyében,
Helyét adva egy ezüstös, ismerős idegennek.

Még nem tudom, milyen az éjszaka
Csillagokkal szegélyezve,
Szellőtől megborzongva, fekve,
Gyöngyharmatos füvön.

Azt sem tudom, milyen lesz reggel,
Ha meleg sugarai a napnak
Arcomon keresgélve,
Aggodalmas ráncot kutatnak.

Nem tudom még azt sem,
Milyen lesz, ha a nyár,
Csak messziről köszön,
Integet két válla fölött az ősz mögött.

Tudnom kell még, szeretni,
Vágyni és reszketni egy lélekért,
Ki szívét dobbanón helyezte
Ügyetlen kezembe!

Füst és csend

Most nyugalom, most minden rendben,
Arcom füstbe temetve, ülök csak csendben.
Egy kis levegő, kis szusszanás és el is hagyom a stop táblát.
Nincs megállás.

A szabadulás vágya és bármilyen formája,
A lélegzet elakadásának vége.
Repülés a csillagok közt, egy kávé füstben úszva,
Egy kis nevetés.

Csendet füleimnek, hagy halljanak lágy zongorát,
Hegedűt, dühben úszó muzsikát!
Hangot torkomnak, hagy kiabálja szét,
Most már legyen elég!

Találj rám!

Találj rám a felhők alatt

Vakon is akár, ha nem süt a nap!

Találj rám, ha az ég leszakad

S a jövőm jövőt nem tartogat!

Legyen a tiéd az én sorsom is,

Hangod az én hangom is!

Találj rám csókkal, öleléssel

Vadul kiabálva, ha kell!

Találj rám a magas falak között,

Légy a nap első sugara

A szürke ablak mögött,

Mi igazi valód mutatja!

Légy az enyém, csak az enyém,

S leszek én drága kincsed,

Mint tulajdon neve a nincstelennek

Az aszfaltnak tenyerén!

Találj rám, keress meg kérlek,
Ha az út, mit igaznak vélek
Csak tövises barázda
S létem, létemnek kihunyt árnyéka!

Légy Te nekem a nyugalom,
Minden rossztól oltalom!
Légy, aki száz közül észrevesz,
Karon ragad, s nem ereszt!

Találj rám, emelj fel magasra

S én rajzolok majd az ég hasára

Színes szerelmet, dallamot

S leszel te az ecset, mit az élet adott!

Búcsú Renácska

Nem zokogtunk búcsút egymás karjaiban. Nem néztél vissza az ajtóban állva, ahogy én sem. Nem azért, mert nem szerettelek, vagy mert te nem szerettél. Nem kell emlékeznünk arra a pillanatra, amikor hátat fordítva kilépünk egymás életéből. Így volt a leges legjobb. Látva az üres ágyad, csak egy cigaretta kettesben való elszívása jutott az eszembe, és a biciklis előző este.
Ha legközelebb ráköszönsz egy melletted elsiető srácra, kérlek, csak olyan legyen, aki ha vissza is fordul utánad, érdemes elkérned a számát!
Nem ígérhetem azt, hogy hamarosan találkozunk, leülünk a padra kibeszélni pár Márkust, de túl kicsi a világ ahhoz, hogy ne lássalak viszont az életben, csak a facebook oldaladon.
Ha nem is lehetek melletted, úgy is eszedbe jutok majd, amikor öt méteres távolságon belül, valahol sunyiban beleszívsz egy cigibe, mert ott leszek majd az elhessegetett  füstjében. És tudom, ha egyszer is átsétálsz majd egy piroson, akkor is ott leszek majd a  túloldalon.
Sokat változtál, ezt te is tudod, nem az a naiv lányka vagy, aki voltál. Felnőtt NŐ lettél és ha valaha is szabályt szeretnél szegni, nézz magadba és rájössz, a szabály csak is saját magad voltál, én csak azt mutattam meg,  hogyan nevetheted ki. És mi van ha valaki rajta kap? Nevesd ki őt is, mert ő is csak egy szabály, bár még nem tudja.
(Kivéve, ha rendőr vagy NAV-os :D )
Ahhoz, hogy tanulj, fizetned is kell, ezért fáj, ha egy ÁKOS nem mákos :) és Márkus sáros, de majd egy egyenruhás, sármos fiatal beleolvad a szemeidbe, csak kérlek ne a nyakánál ragad meg és ne zavard el!!
Találkozunk még!!! <3

Vakon

Szemem lehunyom, csak az érzésnek élve kívánom, hogy  soha ne legyen vége.
Bosszant az idő és súlyos szavaid. Kell az érzés, hogy itt vagy velem.
Elveszni a szívednek dobbanásaiban, csillogó szemed játékos fényében örökké.
Ez volt, amit jobban akartam bármi másnál. Most könnyek nélkül- ahogy eddig is- szenvedek. Megint csak azért, mert akartam, hogy jó legyen.
Legyen valami, valamim csak nekem.

Veled, ketten, együtt, mi.

Bizalmamnak voltál álnok társa. Hátba döfted, pont ott volt a szívem s nevettél Te ostoba. Igaz szavaimat hazugra cserélted s Én szenvedtem. Nem te voltál! Nem igazi. Egy könnyű dallam, édes csevej, egy bájos mosoly aztán gúny és gyötrelem. Elvágtad a kötelem, amit szorítottam, végre már nem zuhantam. Két lábbal a földön bátran álltam, amíg fel nem emeltél majd, nevetve ellöktél s Én zuhantam.

Káprázat

Szemem előtt
Csillogsz, villogsz,
Elkápráztatsz,
Ahogy ragyogsz.

Alkoholban,
Drágakőben,
Annyi mámor
Bennük nincsen,

Akár sötét
Két szemedben,
Tőled kapott
Szerelmemben.

Neked adnám
Minden kincsem
Egyetlenegy
Leheletben.

Két karodban
Békét lelve,
Megpihennék
Ünnepelve.

Képzelet és
Káprázat vagy,
Csalogatsz, majd
Faképnél hagysz.

Mégis mindig
Olyan édes,
Kívánatos
Kísértés ez.

És amikor
Hozzád érek,
Messze repülsz,
El nem érlek.