"Az utolsó helyen"
Szánalom remeg öklömön
Szilánk csillan eleven bőrömön
Mit dühös lüktetés
Tükrömből vadul roppantott szét
Mert benne torzult emberek arcok hangok
Kik mind voltatok valakik azok
Kik közt voltam s már csak mögöttetek vagyok
S míg tartotok nem haladhatok.
Mind nevettetek s én nevethettem
S aztán lettem kit feledhettek ellökhettek
S az utolsó helyről ha mást nem lehet
Majd tárgyként elővesztek.
Ti ugatva a csalódás száz sebhelyem nyaldosva
Törtétek apró vérző darabra
Tulajdon tükrömet
S én sikoltva fulladtam meg köztetek
Mikor elvárásokkal kergetve
A sor végére tettetek.
Volt aki szavakkal mérgezett
S nekem rezdületlen tűrni kellett
Számtalan hamis mosolyt erő felett.
Volt ki tettekkel karmolt rám sebeket
Amikbe a fájdalmat temettem
S én üvöltéssel véstem be a neveket
Mélyen a szívembe, a fekete-pontos füzetbe
Egy életre s azon túl is örökre.
Ordítás helyett néma szavak
Könnyek helyett csak a mosoly marad
Pedig nincs béke a bordák alatt
Süvít az üresség amiben ott dobbannak
Azok a fájó nehéz szavak.
Rángat a valóság az éberség felé
Álomról álomra a szakadék elé
Hol toporogva állok majd én is a végén
Egy hosszú sornak az elnyomottak élén.
