Törött tükör

(II. rész) 

 

Van, hogy az ember megtörik,

Darabokban leomlik

És fájdalmasan vergődik,

Amíg megszűnik a világ.

Van, hogy nem képes egymaga

Felállni két lábra,

Csak tudva tudatlan

Másokat használva.

Van, hogy belenéz a tükörbe,

De az néha oly görbe,

Torz és törött egyszerre,
  Hát valóban hazudik?

Van, hogy álmodik, de üvöltve,

Párnáiba könnyezve,

Oly emlékeket keresve,

Amik régóta porosak.

Van, hogy csak lebegsz ájultan,

A valóság oly közel van.

Hát tégy úgy, hogy lássa

Van, aki már nem fél!