Vakon

Szemem lehunyom, csak az érzésnek élve kívánom, hogy  soha ne legyen vége.
Bosszant az idő és súlyos szavaid. Kell az érzés, hogy itt vagy velem.
Elveszni a szívednek dobbanásaiban, csillogó szemed játékos fényében örökké.
Ez volt, amit jobban akartam bármi másnál. Most könnyek nélkül- ahogy eddig is- szenvedek. Megint csak azért, mert akartam, hogy jó legyen.
Legyen valami, valamim csak nekem.

Veled, ketten, együtt, mi.

Bizalmamnak voltál álnok társa. Hátba döfted, pont ott volt a szívem s nevettél Te ostoba. Igaz szavaimat hazugra cserélted s Én szenvedtem. Nem te voltál! Nem igazi. Egy könnyű dallam, édes csevej, egy bájos mosoly aztán gúny és gyötrelem. Elvágtad a kötelem, amit szorítottam, végre már nem zuhantam. Két lábbal a földön bátran álltam, amíg fel nem emeltél majd, nevetve ellöktél s Én zuhantam.