Falak

Ami még marad! 

Pár perc, hosszú sóhaj, lágy ölelés. Néhány dobbanás, könnyű csevegés és az a nevetés... Kinyitsz egy ajtót, egy vasrácsos kaput, s láncod földre dobod. Még vissza nézel, nevetésed csillan arcodon, aztán ugrassz. Szárnyakon repít, s bízol mert bízni akarod, nem ejt le téged. Oda engeded, ahol már százan gázoltak át, gőgös hittel, hogy nem féled a holnapokat.

Fagyos mosoly, jéggé lett tekintet, hamuban fürdik az este, s te nyalogatod sebeidet, mit tulajdon kezed, kezedre vetett. Világod saját ellopott hangodon rikolt, üvölt füledbe, s nézel csak, nézel előre várva az alakot a lámpák fényében, a moraját egy lassító autónak de csend csak, ami fejedre szakad, s a világod, mely lassan a múlté marad s éjjeli rémkép lesz.

Álmodban kőtömböt cipelsz, falakat emelsz, ajtókat csapsz be orrok előtt.
Lelked kútba dobva játszod a szenvedőt, karcolod a strigulát magas falaidba, s tétlen várod, hogy majd más lebontja. Számolod, hány volt aki becsapott, mert keserű szavait édesnek hitted s mert, nem láttad szemükben, hogy hazugság fénylett. Kacagva sírtál, erőtlen vívtál értelmetlen harcot s rejtetted fal mögé azt, ki igazi valód.

Nézheted kezedben azt, ami maradt, s romokat látsz s tomboló hadat s azt a kis keveset, aki belőled maradt. Markodból hullik ki homokja órádnak, s hallanod kell hangját egy újabb csatának, melyben lelked a tét s a magas falak, melyek azoktól védenek, kik szeretnek Téged.

Törött tükör

A törhetetlen

Az időbe zárva, reszketve, dühödten keresel valamit.

Egy szenvedélyes csók emlékképét, egy ölelést, amely csitította háborgó lelked.

Keresed a szépet abban a helyben ahol ragadtál.

Kapaszkodót a múltban, amibe százszor beleroppantál.

Keresed a magad törhetetlen képét szilánkos tükrödben.

Keresed azokat a megfáradt könnyeket és mosolyt is, mi régen őszinte volt.

Keresed magadban a fájdalmat, hogy szabadjára engedd,

hogy általa üvölthess a világra.

Hogy beleroppanj, s aztán újabb kőfalakat húzhass.

Hajszolod az életet, azt hiszed, hogy a századik vagy ezredik magadba roskadástól törhetetlen vagy!

Keresel valakit, akinek mutathatsz egy képet, mit magadról festesz, régen összetört tükrödben állva.

Törhetetlen szíved, lelked s tested, amíg valaki meg nem érinti, hozzá nem simul.

Nézd, ahogy tükröd magad tördeled, ha a simogatásnak vége, s ettől a világ omlik számodra össze a lábaid előtt, s te beletemetkezel, fuldokolsz.

Kifakult árnyéka vagy magadnak, az órádat nézve keresed nyomát a múltad idejének, az meg valahol messze rajtad kacag s vele az a fétis, amit akkor kergettél.

Pedig, azt hitted törhetetlen vagy!