Törött tükör

A törhetetlen

Az időbe zárva, reszketve, dühödten keresel valamit.

Egy szenvedélyes csók emlékképét, egy ölelést, amely csitította háborgó lelked.

Keresed a szépet abban a helyben ahol ragadtál.

Kapaszkodót a múltban, amibe százszor beleroppantál.

Keresed a magad törhetetlen képét szilánkos tükrödben.

Keresed azokat a megfáradt könnyeket és mosolyt is, mi régen őszinte volt.

Keresed magadban a fájdalmat, hogy szabadjára engedd,

hogy általa üvölthess a világra.

Hogy beleroppanj, s aztán újabb kőfalakat húzhass.

Hajszolod az életet, azt hiszed, hogy a századik vagy ezredik magadba roskadástól törhetetlen vagy!

Keresel valakit, akinek mutathatsz egy képet, mit magadról festesz, régen összetört tükrödben állva.

Törhetetlen szíved, lelked s tested, amíg valaki meg nem érinti, hozzá nem simul.

Nézd, ahogy tükröd magad tördeled, ha a simogatásnak vége, s ettől a világ omlik számodra össze a lábaid előtt, s te beletemetkezel, fuldokolsz.

Kifakult árnyéka vagy magadnak, az órádat nézve keresed nyomát a múltad idejének, az meg valahol messze rajtad kacag s vele az a fétis, amit akkor kergettél.

Pedig, azt hitted törhetetlen vagy!