Szürke napok

Üresek a lapok előttem. Gőzölög a tea, melyet fagyos kezem bögréstől körbefon. Nem gördülnek tollamból  szavak mondattá, képeim homályban járják láthatatlan táncukat feketén, fehéren, szürke köpenybe öltözve. A szobák falai ólomlepedőként nyomják lelkemet, mely tombolni készül.

Nem tudom megragadni a napokat, kirázni őket a szürkeségükből. Álmomban színeket lehelek a fák ágaira, virágokat gyúrok a kószáló esőcseppek patakjába és szivárványt festek az égbolt legaljára.

Néha elképzelem, ahogyan beoson a nap egy sugara az ablak sarkán s melegen megcirógatja a vállam, aztán végignyújtózik az arcomon. Ezt képzelem most is...

Lassan szürcsölök a teámból, miközben beszippantom gyümölcsaromáját s hagyom, had keveredjen az első kortyom ízével. Hmm... Tökéletes. Melegsége jólesőn terjed szét ajkamon s mosolyra késztet. Egy pillanatnyi nyugalmat ígér az élet zavaros koktéljában.

Bárcsak ilyen egyszerű volna mindig, de a sárban úszó autók zaja megállásra késztetik császkáló gondolataim s a színtelen ruháikat viselő emberek sokaságával együtt taszít bele a téli, szürke és ködös, magányos fuldoklásba.

Álmaim holnap, ugyan itt, ugyan ekkor ismét összefutnak, s majd téged is beleálmodlak egy cigaretta füstölgő parazsába, a szürke nap hideg világába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése