Pusztán dühből...

Láthatatlan

Játszol velem. Tudod, hogy neked nem állok ellent, bár magam sem tudom miért.

Nagy Úr vagy és nagy szükség, bár belőled soha sem elég. Boldog vagyok, ha nem vagy, nem érezlek, de ritka pillanatok egyike, amikor nem veszlek észre.

Minden éjjel és minden nap egyre csak bennem vagy, bár a nevedet sem tudom.

Ki vagy Te? Mit képzelsz, hogy kínzol, belülről marsz, mintha nem lenne elég jó neked az, aki éppen vagyok? Miért teszed ezt velem, miért kell, hogy szívem dobbanjon, fájjon kétfelé egyszerre.

Hogy lehet ilyen szép neved? Én nem tudlak Téged se szerelemnek, se szeretetnek, esetleg csak puszta vágynak, égető hiánynak nevezni.

Pusztulnod kéne kis szörnyeteg, hogy ne keseríts meg több életet! 

 Fuss, fuss, mert Én kergetlek!