Törött tükör  (I. rész)

Óh, ha csak egyszer éreznéd,
Óh, csak egyszer!
Csak lenne akkora erőm,
Hogy egy üvöltésemtől a Világ hasadna szét!
Akkor odaállnék eléd és üvöltenék.
De még milyen erősen...
Amíg darabokra nem törsz  ott belül.
Akkor éreznéd! Velem együtt törnél össze,
S apró darabjaink lehullnának a földre,
S alá, a pokolig egészen.
Megmutatnám, amire vállalkoztál.
Óh! Te kis butus, és nevetnék a végén,
Mert látnám az arcod, azt a gyötört ráncod,
Amely pofán csap.
Nevetnék, kacagnék s te sírnál,
Mert törött tükrödben, nem ember áll,
Csak egy nincstelen csöves,
Egy épület fagyos tövében, a halálért kiáltva.